Az őzagancsok alakulása az időjárás és a rendelkezésre álló táplálék függvényében
„Az őzagancsot a legeredetibb, a legváltozatosabb, legfinomabb trófeának tartom. Egyikük sem hasonlít a másikra, önálló egyéniség mind, értékes emléktárgy.” –írja Széchenyi Zsigmond az egykori világutazó magyar vadász.
Hazánkban a vadászható fajok közül vadászati szempontból az egyik legnépszerűbb -ha nem a legnépszerűbb- faj, főképpen az Alföldön, vitathatatlanul az Őzbak. Az az Őzbak, mely kívánatosabbnál kívánatosabb agancsfelrakásokat képes produkálni évről évre, attól függetlenül, hogy a selejtezést a vadgazdálkodó megfelelően elvégezte-e, vagy sem. Tulajdonképpen itt arra szeretnék kilyukadni, hogy minden évben megjelennek az állományban a nem kívánatos, abnormális bakok, annak ellenére is, hogy a vadászatra jogosult, az előző években betartotta a korra és ivarra történő szelekciós selejtezést. A vadgazdálkodás sikerességét elsősorban az érmes arány képes meghatározni, aminek rengeteg befolyásoló tényezője van, ilyen a téli időjárás, a talajviszonyokból adódó vegetáció tápanyagának mennyisége, illetve a genetika.
A környezetnek az őzagancsra gyakorolt hatásáról több kutató is végzett tudományos módszerekkel kutatásokat. A vizsgálatok során kiderítették, hogy 4 abiotikus tényező hat az őzállomány minőségére, a szántóterületek, tisztások, fafajok aránya és az alapkőzet. Ezek befolyásolják elsősorban a testtömeget, az egyedek kondícióját, amely közvetlenül hat az agancsminőségre. A különböző fajok osztoznak a számukra elérhető habitaton és az ott elérhető táplálékforráson. Egy sűrű állománynál felerősödhet az intraspecifikus kompetíció, vagyis a fajon belüli versengés, territóriumok megvédése során kiéleződhetnek a bakok közötti harcok, amelyek hatnak a kondícióra, így közvetve az agancs minőségére is. Így megállapítható, hogy a megfelelő sűrűségen tartott és kezelt állományoknál, illetve az élőhelyfejlesztésekkel statisztikailag javítható az érmes arány.
A különböző terítékadatokat megvizsgálva megállapítható, hogy a nagyobb agancstömegű bakok, nagyobb testtömeggel is rendelkeznek. Tehát a kondíció, a fitnessz kiváltképpen befolyásolja az agancs súlyának alakulását. A testtömeggyarapodást etetésekkel tudja a vadgazda segíteni, a táplálékszegényebb időszakban az egyedek téli túlélésének esélyét pedig vitaminok, ásványi anyagok mind szálas, mind pedig szemes és lédús formában történő kihelyezésével képes növelni. A testtömeg növekedésével egyenes arányban növekszik az agancstömeg is. VOLMER ÉS HERZOG kutatásai szerint a nehéz bakok növesztik a nagyobb agancsokat. Ha az eredményekhez az élőhely hatását is figyelembe vesszük, akkor kijelenthető a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy a kor, az élőhely és a testtömeg közül, a testtömeg a meghatározó tényező. Természetesen még befolyásoló elemként kell említeni az időjárást, amely szintén közvetlenül hat a trófeák minőségére.
Miután a faj meghódította az Alföld korábban lakatlan megyéit, ott kialakult egy kimagasló minőségű állomány. Ez a térség magában foglalja Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs és Heves megyét. Hazánkban az őz számára ennek a térségnek az adottságai a legkedvezőbbek, s ezt az agancstömegének növelésével értékeli. Ezenkívül még számos másik megyénk vadászterületein is él nagyon jó minőségű állomány, viszont az érmes arányt tekintve, ezek az alföldi területek a legoptimálisabbak. Az őz úgynevezett r-stratégista faj, a többi szarvasféléhez képest. Az r- (reproduktatív), vagyis a szaporodási stratégia tulajdonképpeni lényege, hogy gyorsan növekedjen, korán legyen az ivarérése, gyakori ikervemhesség és a többi nagyvadfajhoz viszonyítva rövidebb élettartam jellemzi. A faj a kedvező életkörülményeket meghálálja, életfeltételeit ott hamar megtalálja. Ezek a kedvező körülmények a minőségi táplálékbázis – az őz esetében rövidebb vékonybeléből adódóan alacsonyabb rosttartalmú táplálék fogyasztásának képessége, illetve a nyugalom, a zavartalan búvóhely. Természetesen ezen körülmények egymástól ne essenek messze, vagyis a bakok esetében a territóriumban megtalálhatóak legyenek, hiszen az őz mozgáskörzete viszonylag kicsi.
A trófeák minőségének vonatkozásaiban standard fontosságú az élőhely milyensége. A talaj és az elérhető táplálék. Rendkívül fontos az időjárás. Enyhe tél, kevés hó, elegendő napfény. Ezek a tényezők a trófea súlyok átlagsúlyának növekedéseit hozhatják, fordított esetben, kemény, fagyos tél, magas és hosszantartó hótakaró esetén pedig az átlagsúlyok csökkenését okozhatják. Logikusnak tűnhet, hiszen egy magas hótakaró, fagyos, szeles tél tekintetében, az állomány egyedei a túlélésre koncentrálnak. Több energiát használnak fel táplálékkeresésre, hogy energiaszükségletüket kielégítsék, mint az agancsfelrakásra és vehemépítésre, így kisebb, silányabb trófeaminőség várható és rosszabb kondíciójú gidák születhetnek. A 2020-as év téli hónapjait tekintve, bizakodóak lehetünk, hiszen enyhe évszakon vagyunk túl és várhatóan ez majd az agancsalakulásokban is megmutatkozik.
Egy szó, mint száz, a trófeaminőség legnagyobb mértékben az élőhely, a nyugalom és az időjárás függvénye. Ennek tükrében mondhatom, hogy az ez év őzbak idénye várhatóan hasonlóan kimagasló vadászati élményeket, rengeteg kiváló trófeát tartogat számunkra… Stílszerűen szintén Széchenyi Zsigmond idézettel fejezném be okfejtésemet és kívánok jó vadászatot: „Valamennyi trófeámat elsöpörte a háború, külföldit-hazait egyaránt. S ha most azt mondanák, válasszak, valamelyik visszajár, habozás nélkül a hazaiak után nyúlnék. – Ugyanezt az álmot szövöm most tovább, csak kissé szűkebbre fogva. S ha csak a hazai vadfélék közül választhatnál, vajon melyikre szavaznál? Válaszom pillanatig sem lenne kétséges: csakis őzagancsaimra!”