Nyomtatás
2017. szeptember 16., szombat 15:51 Írta: Fröcsi

Véget ért a nyári őzbakvadászat Magyarországon

Értékelés:
(1 szavazat)

Miközben hatalmas izgalommal várjuk a szarvasbőgést, szívesen osztom meg véleményem veletek, hogyan zajlott a nyári őzbakvadászat nálunk. Annyit elöljáróban, hogy az idén igazán megmutatta magát a nyár, szaharai forrósággal fogadta vendégeinket. Általában augusztus elejétől tervezzük a vadászatokat, mégis mindig van, aki már július végén megérkezik. Még meg kell kérdezzem a gazdám, ő mit gondol erről, de akármi is a magyarázat, elmondhatom, az üzekedés időben elkezdődött, szinte minden vendég meglőtte a kívánt őzbakját, dacára a kánikulának.

1708 ozbaktrofea1

1708 ozbaktrofea2


Szíves figyelmetekbe ajánlom továbbra is facebook oldalunkat, valamint a honlapunkat, ahol mint tavasszal, most is ízelítőt kaphattok a vendégeink által elejtett őzbakok trófeáiról. Szeretném, ha minél többen csatlakoznátok azokhoz a vendégekhez, akik ezt az időszakot választják majd szenvedélyük hódolásának.

1708 ozbaktrofea3

1708 ozbaktrofea4


Visszatérve az üzekedésre, július utolsó harmadában már egyre több hivatásos vadász jelezte, hogy az üzekedés elkezdődött. Meg is jöttek az első vendégek, akik eredményes napokat tudhattak maguk mögött. Augusztus elején is tovább folytatódott ez a tendencia, a kollégák egyre szállították az elégedett vendégek által elkészített képeket, a szabályostól, az egészen érdekes trófeák egész hadáig. A kísérővadászok hozzáértésének hála, számos örömteli pillanatot okoztak vadászainknak, őzhívással teljessé téve az élményt. Napközben wellness szállodáink, kellemes, hűvös környezettel, finom ételekkel várták a vadászt, aki izgatottan várta a következő kimenetelt.

1708 ozbaktrofea5

1708 ozbaktrofea6


Ha javasolhatom kedves Olvasó, időben jelentkezz be a jövő évi vadászatra, mert a sikeres és eredményes vadászat pontos, precíz tervezést kíván. Gazdám és munkatársai továbbra is várják kérdéseid, szívesen mesélnek arról, hogyan lehetsz részese ennek a csodálatos nyári élménynek. 

Megjelent: 4687 alkalommal

Legfrissebbek a szerzőtől: Fröcsi